A vese leggyakoribb, legnagyobb jelentőséggel bíró gyulladásos megbetegedése, a vesemedencegyulladás (pyelonephritis acuta). Általában a gyulladás a húgyhólyag felől, mint felszálló gyulladás következik be. Létezik a véráram vagy a nyirokáram útján terjedő formája is, de ezek előfordulása lényegesen ritkább. Az akut vesemedencegyulladásra jellemzőek a súlyos, általános tünetek. A többnyire magas lázat, hidegrázást, gyakran szeptikus lázmenetet, elesettséget, étvágytalanságot, deréktáji tompa, ritkán görcsös fájdalom kísér. A vesetájék kifejezetten nyomásérzékeny, a beteg ütögetésre fájdalmat jelez, és vékony alkat esetén a vese tapinthatóvá is válik. A vizelet erősen csíp és gyakori az inger, mely tünetek az alsóhúgyúti gyulladást is jelzik, amely gyakran megelőzi a vese fertőzését. A tünetek egyértelműek, amit a vérvétel eredményei és a képalkotók (ultrahangos vizsgálat) csak megerősítenek. Amennyiben a gyógyszeres kezelés nem kezdődik meg időben, vagy komplikált formáról van szó, valamilyen másodlagos súlyosbító tényező miatt (pl.: ureterkő, cukorbetegség, csökkent immunrendszerű beteg) akut veseelégtelenség és húgyvérűség is kialakulhat, és/vagy a károsodott vesén összefolyó apró tályogok (pyelonephritis apostematosa). Ebben az időpontban már csak műtéti megoldástól várható siker.

A gyulladás fokozódásának másik formája a vesetályog kialakulása, mely a kéreg elkülönült gennyes beolvadása. A tünettan itt is hasonló, de az antibiotikumkezelés hatástalan és a továbbra is fennálló tünetek miatt a tályog leszívására, becsövezésére, vagy a vese műtéti feltárására kényszerül az urológus.

A vese körüli szövetek gyulladását perinephritisnek, a súlyosabb formában fellépő beolvadást, vesemelletti tályognak (abscessus paranephriticusnak) nevezik. A tünetek nem különböznek az akut vesemedencegyulladás során leírtaktól és legtöbbször együtt jelentkeznek.

terhességi vesemedencegyulladás (pyelonephritis gravidarum) a terhesség során fellépő vesemedencegyulladás. A tünetei hasonlóak. A terhesség második harmadától gyakrabban jelenik meg, mely oka pontosan nem ismert. Több elmélet létezik, melyeknek valószínűleg mindegyike szerepet játszhat a kialakulásban. Feltételezik, hogy a terhesség során fellépő hormonális hatások miatt alacsonyabb nyomásúvá (ernyedtebbé) válik a veseüregrendszer és következményes vizeletpangás alakul ki. Másrészről a növekvő méh és a petefészek verőere (artéria ovarica), vesevezetéket komprimáló hatása állhat a folyamat hátterében. A kórkép gyakran jelentkezik és lényegesen többször kell invazív, műszeres beavatkozással kiegészíteni a terápiát, mint a terhesség nélküli esetekben. Ez a vesemedence becsövezéséből áll, melynek két módszere ismert: az oldalról beszúrt katéter (percutan nephrostomia), vagy a hólyag felől felvezetett és benthagyott kettős J vesevezeték-katéter.

Amennyiben az akut pyelonephritis helytelen kezelése miatt nem gyógyul maradéktalanul, a folyamat egy lassan, de fokozatosan rosszabbodó, kevés tünetet okozó krónikus pyelonephritisbe megy át. Ennek a progrediáló betegségnek a végső állapota a krónikus zsugorvese. A tünetek szegényesek, gyennyes vizelés, baktériumot ürítő vizelet és fehérje vizelés mutatható ki. A betegek fáradékonyságról, levertségről, étvágytalanságról számolhatnak be és másodlagos magasvérnyomás jelentkezhet.

Az akut vesemedencegyulladás legsúlyosabb szövődménye a pyonephros (gennyes zsákvese). Ez a vese pusztulását jelentő állapot akkor jön létre, amikor a parenchymában keletkezett több vesetályog összenyílik, vagy az üregrendszerben pangó, fertőzött, gennyes vizelet roncsolja véglegesen a vesét. A tünetek hasonlóan súlyos szeptikus jellegűek, a megoldást a vese eltávolítása jelenti.

A retroperitonealis fibrosis (hashártya mögötti kötöszövetes felszaporodás) egy ritka, ismeretlen eredetű betegség. A retroperitoneumban fellépő, progrediáló kétoldali kötőszövet felszaporodás miatt tompa, vagy görcsös deréktáji fájdalom, a here vénájának összenyomása miatt heretáji fájdalom is felléphet. A folyamatot alsó végtagi duzzanat kísérheti, melyet a nyirokkeringés zavara okoz. A diagnózis sokszor nagyon nehéz, amennyiben nem gondolunk erre a ritka betegségre, sokáig tévúton kezelhetjük a beteget.

A heveny hólyaghurut (cystitis acuta), a húgyhólyag leggyakoribb betegsége, és egyben a gyakorló általános orvos ezzel az urológiai kórképpel találkozik legtöbbször a munkája során. A fertőzést több, mint 90 %-ban a hüvely, gát, húgycső felől felszálló bakteriális gyulladás okozza. Leggyakrabban kimutatható törzsek az Escherishia coli, Enterococcus faecalis, Klebsiella pneumonia, Proteus mirabilis. A hólyaghurutot okozó baktériumok szervezetünkben normálisan is megtalálhatóak (gát, hüvely, vastagbél), de a húgyutakba jutva, a hólyagban már kórokozóként (pathogén) tartjuk számon és tüneteket okoz. A végleges kiírtásuk egyrészt azért nehéz, mert a szervezet nem mindig ismeri fel ellenségként, másrészt a hólyagban lévő körülmények bizonyos baktériumok számára ideálisak, sőt elektronmikroszkóppal megfigyelhető, hogy a hólyagfalhoz speciális apró tapadókorongokkal rögzülnek. Amikor egy kúra antibiotikum után tünetmentessé vált, a beteg még nem jelenti biztosan, hogy teljesen meggyógyult. Ilyenkor lehet, hogy csak annyira lecsökkent a baktérium-koncentráció, hogy tüneteket nem okoz, de a gyógyszer elhagyása után újra szaporodnak a kórokozók. Ebben az esetben, gyakran a kezelésnek még jobban ellenálló, makacs, antibiotikumokra rezisztens törzsek alakulnak ki. Ezek a tények felhívják a figyelmet a célzott antibiotikum-kezelésre, a baktérium tenyésztés fontosságára a kezelés előtt, és ha szükséges a kezelés után, annak bizonyítására, hogy sikeresen kiirtottuk a kórokozókat.

A tünetei a hirtelen fellépő fájdalmas, csípő, gyakori vizelés. A mindig fennálló gennyes vizelés mellett gyakori a mikroszkópos, vagy szemmel látható vérvizelés. A hólyaghurut nem jár lázzal, hidegrázással, amennyiben ezek kísérik a betegség vesemedencegyulladással szövődött. A genny kimutatása mellett, -ami a diagnózishoz elengedhetetlen-, igyekezni kell a baktérium kimutatására is. Ez steril pohárba levett középsugaras vizelet bakteriológiai tenyésztésével lehetséges. Az először jelentkező gyulladás esetén ennek kisebb a jelentősége, mert az általában egy 3-5 napos antibiotikumkúrával nyomtalanul gyógyul. A tenyésztésre elsősorban a visszatérő, vagy nem gyógyuló esetekben van szükség. A tenyésztés eredménye csak akkor lesz mérvadó, ha előtte 7-10 napig nem történt antibiotikumkezelés. Ellenkező esetben hamis, úgynevezett álnegatív eredményt kaphatunk. Amennyiben egyszerű esetről van szó, vagy nem történt tenyésztés, akkor a fluorokinolon antibiotikumok közül érdemes választani, ezek általában a “cipro”-val kezdődő gyógyszerek. Visszatérő hólyaghurut kezelése már lényegesen bonyolultabb és sokszor hosszú idő után lehet csak tünetmentessé tenni a beteget. Itt már nagyon fontos a tenyésztés és a célzott egyénre szabott kezelés. Sajnos, bár tisztában vagyunk az antibiotikumok mellékhatásával, nem lehet az alkalmazásuk nélkül meggyógyulni. Igen fontos a szerepe a bőséges (2-2,5 liter) folyadékbevitelnek és orvosi vizsgálatokkal bizonyítottan jó hatásúak a tőzegáfonya kivonatai. A bőséges folyadékbevitel miatt az antibiotikumok hatása előbb érvényesül, és a panaszok is csökkennek, mert hígul a vizeletben a baktériumok koncentrációja. Makacs esetekben hosszútávú (3-6 hónap) kisdózisú antibiotikumkezelést, vagy olyan nők esetében, akiknél a házasélet után erősödik fel a panasz, az együttlét előtt javasolt alkalmazni, egy dózisban antibiotikumot, de szintén hosszabb ideig. Jó eredmények várhatóak a visszatérő Escherishia coli fertőzések esetén alkalmazott Urovaxon (leölt coli baktériumokat tartalmazó) gyógyszertől.

A krónikus hólyaggyulladás (cystitis chronica) tünetei szegényesebbek, kissé fájdalmas a vizelés, de a gyakoriság fennmarad. Kialakulását komplikáló tényezők (hólyagkő, hólyagdaganat, húgycsőszűkület, cukorbetegség) okozzák, mely miatt nem sikerül a fertőzést teljesen kiírtani.

Az interstitialis cystitis (szövetek közötti hólyaggyulladás) mind kialakulásában, mind terápiájában, mind pathológiájában különbözik a bakteriális hólyaghuruttól. A vizelet fájdalmas, gyakori, a hólyagkapacitás sokszor nem éri el a 80 millilitert, de a vizeletben nincs baktérium és a következményes genny felszámolása után is fennmaradnak a panaszok. A terápiája véglegesen nem megoldott. Tüneti kezelésként alkalmazható a hólyagtágítás, SP54 hosszútávú kezelés, ezek mellett több gyógyszer áll vizsgálat alatt.

A kismedencei szervek rosszindulatú betegségei miatt végzett besugárzás után, akár évek múltán is kiakalulhat sugárcysitis. Gyakori, fájdalmas vizeléssel, igen erős görcsökkel és vérvizeléssel járó állapot, melynek csak tüneti kezelése lehetséges.

A húgycsőgyulladás heveny formája az akut húgycsőgyulladás (urethritis acuta). A Neisseria gonorrhoeae (tripper kórokozója) visszaszorítása óta ritkán találkozunk a masszív, zöldessárgás, gennyes folyással, kifejezett húgycsőégéssel, vizeléskori fájdalommal járó formájával. Napjainkban a heveny húgycsőgyulladást leggyakrabban, orvosi beavatkozást követő ártalom, katéterezés, invazív vizsgálat, vagy húgycsőbe juttatott idegentest okoz.

Késői szövődményük a húgycsőszűkület. Ennek tünete a vékony vizeletsugár, lassú vizeletürítés, gyakori alsóhúgyúti gyulladás. A szűkületet kontrasztanyagos húgycsőröntgennel és a vizeletáramlásmérés, -amikor egy speciális folyadéksebességmérővel összekötött tölcsérbe kell vizelni- után kapott, platószerű görbével lehet kimutatni.

A krónikus húgycsőgyulladás (urethritis chronica), mint önálló kórkép nagyon ritkán fordul elő. A heveny húgycsőgyulladás helytelen kezelése után alakulhat ki. Tünetei enyhébbek, húgycsőtáji diszkomfortról, csípő, égő vizelésről számolnak be a betegek. Az esetek 90 %-ában krónikus prosztatagyulladással társulva jelentkezik.

Prosztatagyulladás

A prosztata vagy más néven dűlmirigy heveny, magas lázzal, hidegrázással, levertséggel, szeptikus tünetekkel járó gyulladásos betegsége a heveny prosztatagyulladás (akut prostatitis). Az általános tünetek mellett, fájdalmas, csípő, gyakori vizelés jelentkezik. Gennyes vizeléssel mindig és gyakran vérvizeléssel is jár, de nem ritka a nehézvizelés és a teljes vizelési képtelenség sem. Az akut prostatitis gyakrabban alakul ki a nehezített vizelési panaszokat okozó jóindulatú prosztatanagyobbodás (benignus prostata hyperplasia), vagy állandó katéter mellett. A többi urológiai gyulladással ellentétben itt az esetek jelentős részében a szervezet egyéb gyulladásos szerveiből, a véráram útján kerül a prosztatába a baktérium, bár a húgycsővön keresztüli fertőzési kapu szerepe is fontos.

Az előbbitől el kell külőníteni a prosztata másik típusú gyulladásos jellegű betegségét. Az urológiai betegségek közül a krónikus prostatagyulladás (prostatitis chronica) tünettana a “legszínesebb”. Éppen a rengeteg apró, de bizonytalan jel, panasz miatt a végső diagnózis nehéz, sokszor csak későn születik meg, a beteg is csak hosszú idő után fordul orvoshoz.

Gyakori betegség, mely legtöbbször húgycsőgyulladással és krónikus ondóhólyaggyulladással társul. Az alábbiakban majd részletezésre kerül, de már most megemlítendő, hogy napjainkban a betegség elnevezésében is változás történt: – pontosan azért, mert jobban kifejezi mind a tüneteket, mind a terápiás lépéseket – a gyulladás szó helyet a KISMEDENCEI FÁJDALOM SZINDRÓMÁT vagy ha ténylegesen csak a prosztatára lokalizálódik a PROSZTATA FÁJDALOM SZINDROMÁT javasolt használni. A bizonytalan alhasi panaszok, vizeléskori enyhe csípő érzés, húgycsőtáji viszketés, gyakori vizelés mellett heretáji érzékenység, a keresztcsontba, deréktájra sugárzó fájdalom, húgycsőfolyás szerepelhet a tünetek között. A hosszú ideig, hónapokig fennálló panaszok után nehézvizelés, merevedési zavar, korai magömlés jelentkezhet.

A kezelés és a teljes gyógyulás elérése annál nehezebb, minél később fedezik fel. Kezelésében kulcsfontosságú a kórokozó kimutatása, mely az eseték több mint, 95%-ban baktérium. Ez steril pohárba levett prosztata masszázs utáni vizelet és szükség esetén középsugaras vizelet bakteriológiai tenyésztésével lehetséges. 

Az ejakulátum tenyésztésének jelentőségéről megoszlanak a szakirodalomban a vélemények, mert a húgycső egészséges férfiakban sem steril, így a vizsgált minta értékelését befolyásolhatja a húgycső saját baktériumflórája. Ilyenkor a gyulladás bizonyítására az ejaculatumban található gyulladásos markereket hívhatjuk segítségül: seminalis PNM elasztáz, IL-6, IL-8 vagy sperma leucocytogram. A baktérium kimutatására nem létezik 100 %-os módszer. Ennek az az oka, hogy a prosztata szövetét sok millió apró mirigy és az azokhoz tartozó kivezető csatornácska alkotja. A prosztatába bekerülő és abban megtelepedő baktérium, amely sokszor a mirigyvégkamrákban szaporodik, nem közlekedik közvetlenül a vizelettel vagy az ondóval, így nem várható el, hogy ezekből mindig kimutatható legyen. Mindenesetre mindig meg kell próbálni és az esetek 60-70 %-ban sikerül az előbbi vizsgálatokkal azonosítani a kialakulásért felelős korokozót. Nagyon fontos a betegeket felvilágosítani, hogy nem mindig tudjuk laboratóriumi eredménnyel bizonyítani a betegséget, csak a panaszok, tünetek és a prosztata állapota alapján. A kezelés stratégiája a kimutatott kórokozótól, vagy ha nem sikerült kimutatni a tünetektől és a prosztata tapintási leletétől függ.

2015 óta az egységes nemzetközi szakmai irányelvek és hazai protokollok is megváltoztatták azt a régebbi gyakorlatot, hogy a hosszútávú antibiotikum-kezelést ajánlják. A szakirodalmi adatok szerint, amennyiben nincsenek akut tünetek, csak a betegség első felismerésekor ajánlott a 2-3 hetes célzott antibiotikumterápia. A betegség ezt követő kiújulásának időszakában antibiotikumterápiát már nem, de komplex kezelést javasolunk: nem-szteroid-gyulladáscsökkentővel, a vizelet ürítését segítő, úgynevezett alfa-blokkoló gyógyszererrel, kombinált fitoterápiumokkal (gyógynövények), kismedencei relaxációs tréninggel, szükség esetén pszichológus bevonásával. A kezelést lehetőség szerint a tünetek megszűnéséig végezzük. Amennyiben volt kimutatható kórokózó, akkor a tenyésztési kontrollvizsgálatokkal ellenőrizzük a baktériumok sikeres kiírtását.

Prosztata fájdalom szindróma esetén javasolt a bőséges 2-3 liter folyadékfogyasztás, kerülni kell a csípős, erős ételek fogyasztását és a tömény alkoholokat. A házaséletet nem kell tiltani, de bizonyos kórokozóknál az óvszer használata szükséges. A kezelés sajnos hetekig, gyakran hónapokig elhúzódik. A kezelés során és az utána következő hónapokban is elengedhetelen a prosztatára ható gyógynövények alkalmazása, melyek segítenek gyorsítani a gyógyulást és csökkentik a tünetek kiújulásának az esélyét: tőzegáfonya-, kisvirágú füzike-, fűrészpálma-, rozspollen-kivonat. A patikákban vásárolható alábbi készítményekben találhatóak a felsorolt hatóanyagok: Gentos, Peponem, Polstimol, Prostamol Uno, Saballo, Urell, Urzynol, Prostazyn. A prosztata fájdalom szindróma (régebben: krónikus prosztatagyulladás) nagyon makacs betegség, a gyógyítása hosszadalmas, gyakoriak a visszaesések, ezért nagy türelmet igényel mind a betegtől, mind az orvosától.

Heveny mellékheregyulladás (Epididymitis acuta)

A heveny mellékhere-gyulladást okozó kórokozók az esetek döntő többségében a húgycső felől kerülnek a mellékherébe, de előfordul a véráramon vagy nyirokutakon keresztűli fertőzés is. A fiatal 35 év alatti férfiaknál a leggyakrabban a szexuálisan átvihető betegségek kórokozói a felelősek a mellékhere-gyulladásért, egyéb urológiai hajlamosító tényezőt nem lehet találni. Az idősebb betegeknél prosztatagyulladás, jóindulatú prosztata nagyobbodás vagy húgycsőszűkület következményeként alakulhat ki. Gyakori a mellékhere-gyulladás előfordulása, a prosztata műtéten vagy urológiai eszközös beavatkozáson átesett betegek körében és az állandó katétert viselőkön. Az előforduló kórokozó szerint is különbség mutatkozik a két csoport között. A 35 év alatti betegeknél a Chlamydia trachomatis és a Neisseria gonorrhoeae a leggyakoribb, az előző túlsúlyával. A 35 év feletti férfiak csoportjában a húgyúti fertőzések baktériumai váltják ki a gyulladást. Elsősorban Escherichia coli a fertőző ágens, de Klebsiella, Proteus és Pseumodonas fajokat is ki lehet mutatni. Az utóbbiak felelősek gyakran az orvosi műszeres beavatkozások utáni fertőzésekért. A mellékhere-gyulladás tünetei jellemzőek. A betegség általában egyoldali és a tünetek 1-2 nap alatt alakulnak ki. A mellékhere megnagyobbodik, érzékennyé válik, a beteg kifejezett heretáji fájdalmat jelez. A folyamat előrehaladásával a gyulladás a herére is ráterjed, a herezacskót is érintő vizenyő alakul ki. A herezacskó bőre feszes lesz, ráncai elsimulnak és fénylővé, vörössé válhat. Ilyenkor már tapintással igen nehéz elkülöníteni a mellékherét és a herét. A heveny heregyulladás a későbbiekben tárgyalt mumpszvírus okozta haematogén fertőzést leszámítva, mindig akut mellékheregyulladás talaján alakul ki. A gyulladást magas láz, sokszor hidegrázás és az ezekhez társuló általános rossz közérzet kíséri. Az igen jellemző kórlefolyás és tapintási lelet mellett nélkülözhetetlen a lehetőleg vérkeringést is kimutató üzemmóddal bíró, ultrahangos vizsgálat. A heveny mellékhere-gyulladás kezelése általános tüneti és célzott terápiából áll. A beteg fektetése, a here felpolcolása, alátámasztása és hideg vizes borogatása hatásos. Lázcsillapítók, fájdalomcsillapítók és nem-szteroid gyulladásgátlók mellett, az antibiotikumos kezelés korai elkezdése szükséges. A célzott kezeléshez szükséges tenyésztési eredmények megérkezéséig nem lehet várakozni. Manapság az elsőként választandó antibiotikumok a fluorokinolonok, a cephalosporinok. Szövődménymentes esetben 10-14 napos kezelés ajánlott. Ismert chlamydia kórokozó esetén a doxycyclin vagy az ofloxacin a választandó. Súlyos esetekben a kezelést aminoglikoziddal, metronidazollal lehet kiegészíteni. A tenyésztési eredmények ismeretében a kezelést célzott terápiára kell változtatni. Konzervatív kezelésre nem javuló, elgennyesedést mutató gyulladás esetén sebészi feltárást, tisztítást, vagy a here és függelékei eltávolítását kell végezni. A heveny mellékhere-gyulladás a nem megfelelő idejű, vagy típusú terápia esetén kiújulhat, vagy krónikus formába mehet át. Késői szövődménye a nemzőképesség romlása, megszűnése lehet. A férfisterilitás leggyakoribb oka az előzményekben megtalálható mellékheregyulladás.

Krónikus mellékheregyulladás (epididymitis chronica)

A mellékhere krónikus gyulladása az esetek legnagyobb részében a heveny formából alakul ki, a nem megfelelő gyógyszeres kezelés, vagy a gyulladás gyakori visszatérése miatt. A tünetek kevésbé jellegzetesek, enyhe, tompa, bizonytalan heretáji fájdalmakról számol be a beteg. Van olyan eset, amikor csak a tömött tapintatú, megvastagodott mellékhere utal a krónikus gyulladásra. A fizikális vizsgálat mellett, az ultrahangvizsgálat, a vizelet-, és az ondótenyésztéses vizsgálatot segíti a diagnózist. A kezelést a mikrobiológiai vizsgálatok eredményének megfelelően, tartós, 6-10 hétig tartó antibiotikum kúrával kell végezni. A nem-szteroid gyulladásgátlók együttes adása előnyös. Ritkán kényszerülünk műtétre, de a panaszokat okozó, kezelésre nem javuló esetekben a mellékhere eltávolítása jöhet szóba, vagy végső esetben a herével együttes eltávolítása.

Heveny heregyulladás

A későbbiekben tárgyalt mumpszvírus okozta haematogén fertőzést leszámítva, mindig akut mellékheregyulladás talaján alakul ki. A gyulladást magas láz, sokszor hidegrázás és az ezekhez társuló általános rossz közérzet kíséri. Az igen jellemző kórlefolyás és tapintási lelet mellett nélkülözhetetlen a lehetőleg vérkeringést is kimutató üzemmóddal bíró, ultrahangos vizsgálat.

Akut heregyulladás (Orchitis acuta)

A here heveny gyulladása önálló kórképként ritkán fordul elő. A leggyakrabban a mumpszvírus felnőttkori szövődménye lehet. A mumpsz kórokozója a felnőttkori esetek 20-35%-ában okoz heveny heregyulladást. Fokozza a szövődmények kockázatát, hogy 10%-ban a gyulladás kétoldali is lehet, és ez a nemzőképesség elvesztésével járhat. Kórokként ritkán előfordulhat influenza vírus vagy úgynevezett autoimmun betegségek. A tünetek lázzal, fájdalmas here-megnagyobbodással járnak, melyek a fültőmirigygyulladás megjelenése után 3-7 nappal jelentkeznek. A herezacskó feszes, duzzadt, vörös, sima felszínűvé válik és a here kifejezetten érzékeny. A diagnózisban az kórtörténet ismeretén túl a tapintásnak és az ultrahangvizsgálatnak van szerepe. Ez utóbbi segíti az elkülönítést a herekocsány csavarodásától és a heredaganattól. Az ultrahangos vizsgálatot érdemes használni a betegség követésére, a javulás, vagy a rosszabbodás megítélésére is. A kezelése megegyezik a heveny mellékhere-gyulladás terápiájával, de a vírusfertőzés talaján kialakult heregyulladás esetén az antibiotikumok kevesebb sikerrel kecsegtetnek.

Krónikus heregyulladás (orchitis chronica)

A krónikus heregyulladás a heveny here-, vagy mellékhere-gyulladás következménye, oka sokszor a helytelen kezelés. Tompa heretáji fájdalom, tömött, kissé érzékeny heretapintási lelet a vezető tünetek. Diagnózisa és elkülönítő diagnosztikája megegyezik a krónikus mellékhere-gyulladáséval. Kezelése a hosszantartó, célzott antibiotikum terápia. Ritkán a javulást nem mutató esetekben a here eltávolítására kényszerülhetünk.

Barlangostest akut gyulladása (Cavernitis acuta)

A barlangos testek gyulladásos elváltozása ritkán fordúl elő, szinte kizárólag külső károsító tényező okozza. Az orvosi diagnosztikus, vagy műtéti eszközös beavatkozások során keletkezett húgycsősérülés, a hímvessző barlangos testébe adott, merevedést segítő injekciók szövődményeként, vagy szellemi aberrációk során a húgycsőbe dugott idegentestek által jön létre. A különböző, többnyire bakteriális kórokozó által létrejött gyulladás a hímtag fájdalmas duzzanatával, vörös elszineződésével jár.

A súlyos kórképet lényegében a húgycsősérülés után a barlangostest szöveteibe beáramló vizelet okozza, mely magas lázzal és hidegrázással jár. A folyamat továbbterjedhet a hímvessző bőr alatti kötőszövetében a herezacskóra és az alhasra is. A beteg feltétlenül kórházi elhelyezést igényel. Széles spektrumú, majd a vizelettenyésztés birtokában célzott antibiotikum kezelést kell végezni, a vizelet elvezetéséről hasi hólyagkatéterrel kell gondoskodni. A hímvessző hideg vizes borogatása és a nem-szteroid gyulladáscsökkentők adása hatásos. A kezelés ellenére rosszabodó állapot esetén műtéti feltárás indokolt. A betegség lezajlása után a merevedés maradandó károsodása igen gyakori.

Fityma és makk gyulladása (Balanoposthitis)

A hímvessző makkjának és az előbőr belső lemezének gyulladása fôként azoknál fordul elő, akik a hímtag tisztántartását elhanyagolják. Az esetek döntő többségében fitymaszűkülethez társulva jön létre. Rendszerint bakteriális és gombafertőzések okozzák. Cukorbetegeknél gyakoribb. A betegséget a vizsgáló rendszerint már a megtekintéssel felismeri. A gyulladás kezelése után, a kiújulását megfelelő higiéniával meg kell előzni, mert további szövődményként a külső húgycsőnyílás szűkülete, fitymaszűkület, paraphimosis (a megduzzadt, fájdalmas fitymának a makk mögé szorulása) vagy péniszrák jöhet létre. A gyógyulást a hímvessző fokozott tisztántartásával, gombaellenes és / vagy antibiotikumos oldatok, kenőcsök használatával lehet elérni. Fitymaszűkület, vagy lezajlott paraphimosis után circumcisio javasolt.

A herevisszérsérv (varicocele)

Szintén egy gyakori elváltozás. Azt jelenti, hogy a here körül ki vannak tágulva, úgymond panganak a vért elvezető erek. Magas, vékony testalkatú férfiakban a leggyakoribb. Az elváltozásnak nagy andrológiai jelentősége van, mert nemzőképességi zavart, az ejaculatum minőségének rosszabbodását okozza. A varicocele anatómiai okból szinte mindig a baloldali here visszérhálózatának tágulatát okozza, mert a baloldali heréből összeszedődő, majd a fő hasi visszér felé (vena cava inferior) haladó baloldali herevéna (vena testicularis) nem közvetlenül szájadzik az előbb említett fővénába, hanem előbb a baloldali vese vénájába, melyen keresztül áramlik tovább a herét elhagyó vér. A logikus anatómiai ok pedig az, hogy a fő visszér a testünk jobb oldalán helyezkedik el a gerincoszlop mellett.

Miért romlik az ejakulátum minősége?

A tágult herevisszerekben az elhasznált vér lassabban halad, úgymond pang és így romlik a here tápanyagellátása, a káros anyagok elszállítása. A másik ok, hogy a bal here körül a vér magasabb hőmérsékletet tart fenn, pedig ismert tény, hogy a jó működéséhez a testhőnél 2 C fokkal alacsonyabb hőmérséklet az ideális. Amikor a varicocele a spermaminőség romlásával, heretáji fájdalommal, vagy a here méretének csökkenésével jár, a műtét feltétlenül javasolt. A műtétnél nem a visszerek “kivágása, eltávolítása” történik, – ez nem is lenne lehetséges – hanem a tágult erek herétől viszonylag távoli lekötése. Ezt különböző módszerrel (nyílt, laparoszkópos, mikrosebészeti műtéttel) lehet elvégezni. A műtétek után a visszerek és a panaszok nem tűnnek el azonnal, hanem idővel a lekötött erek elsorvadnak és felszívódnak. A műtét előtt fontos felvilágosítani a beteget, hogy idővel a visszértágulat kiújulhat, mert az anatómiai ok nem szüntethető meg és az apró erek átvehetik a lekötött erek szerepét és később ezek is kitágulhatnak. Szerencsére ez lassan következik be, és ha ennek időpontjában már gyermekei vannak akkor, az ismételt műtét elkerülhető.

Melyek a különböző herevisszérműtétek előnyei, hátrányai?

A herevisszérműtéteknek több formáját különböztetjük meg melyek közös jellemzője, hogy a műtétek során a tágult visszerek lekötése történik. Mindegyik típusnál jellemzően 1-2 napot kell korházban tölteni és mindenképpen ajánlott utána 1 hét teljes pihenés, majd még további 2-3 hét fizikai kímélet (napi teendők és munka engedélyezett, de sport, szexuális tevékenység nem). Ezek az óvintézkedések és a szorosabb alsónemű viselése a kiújulási arány csökkentése érdekében javasoltak. A nyílt műtét előnyét az jelenti, hogy helyi érzéstelenítésben és úgynevezett gerincvelői érzéstelenítésben (spinális anesztézia) is elvégezhető, mely eljárásokról általánosságban elmondható, hogy kevesebb szövődmény veszélyével járnak, mint az altatás. A helyi érzéstelenítés technikailag kivitelezhető, de magasabb minőségű véna preparálásra a spinális érzéstelenítés alkalmasabb. A nyílt műtétek közül a lágyéki behatolás a javasolt, mert a herezacskó szintjén végzett műtéteknek lényegesen több a szövődménye (heresorvadás, here artéria sérülés, vérömleny, herevízsérv). A lágyéki műtét esetén kevesebb a szövődmény lehetősége, de hátránya a relatív magas kiújulási arány (10-15%). További hátrány, hogy a spinális anesztézia miatt a műtét után 12-24 órás fekvés, lehetőleg a fej megemelése nélküli pihenés javasolt, illetve a kb. 4-8 cm-es metszés általánosságban nagyobb műtéti utáni fájdalmat okoz, mint a laparoscopia, vagy a mikrosebészet. A laparoszkópos herevisszérműtét legnagyobb hátrányát az altatás szükségessége jelenti, aminek a fiatal férfiak ugyan örülnek, de fontos a tájékoztatás arról, hogy ez önmagában nagyobb kockázatot jelent. További hátránya, hogy miután a műtétet a hasüregen keresztül végzik, annak gázzal való felfújása után, a műtéti szövődmények – melyek szerencsére ritkák-, súlyosabbak lehetnek a lágyéki behatoláshoz képest (hasüregi szervek, belek, idegek, erek sérülése). Hátrányának róják fel a mutét magasabb költségét (ár-érték arány). Nagy előnye a kisebb sebfájdalom, a gyorsabb felépülés, továbbá az hogy nem kell utána 12 óráig feküdni. A kiújulási arány is előnyösebb a nyílt műtéthez képest (3-7%). Valójában három kb. 5-12 mm-es behatolási heg marad vissza (egy a köldök alsó szélén, egy-egy pedig a has jobb és bal oldalán), melyeken keresztül a belső kamera és a hosszú, vékony műszerek kerültek bevezetésre.A mikrosebészeti varicocele műtétet szintén spinális érzéstelenítésben végzik, a lágyékon ejtett 2-3 cm-es metszésből. A herevezeték feltárása után a vénák preparálása, majd lekötése nagynagyítású operációs mikroszkóp alatt zajlik. Jelenleg a legjobb hosszútávú eredményeket ez a módszer biztosítja, ennél a legalacsonyabb a kiújulási arány (0,8-4%). Hátránya a hosszabb műtéti idő (60-120 perc), a speciális szaktudás szükségessége, illetve a drága mikroszkóp elérhetősége. Továbbá számolni kell azzal, hogy a beavatkozás után herevízsérv és vérömleny fordulhat elő. A spinális érzéstelenítés miatt a 12-24 órás fekvés, lehetőleg a fej megemelése nélküli pihenés ennél a műtétnél is javasolt!

A herevízsérv (hydrocele)

Gyakori elváltozás, előfordul csecsemő- és gyermekkorban, de felnőttekben is kialakulhat. Általában az egyik herezacskófél fájdalmatlan megnagyobbodását észleljük, amely mérete akár a 10-15 cm átmérőt is elérheti. A kialakulásának oka legtöbbször ismeretlen, de gyulladások, sérülések után is létrejöhet. A here burkai között mindig van egy vékony filmszerű rétegben folyadék, ami élettani szerepe az, hogy a kisebb ütések elől és a normális mozgás során is létrejövő mikrotraumák elől a here kitérjen, elmozduljon és így ne sérüljön. Amikor ez a folyadék felszaporodik, akkor beszélünk herevízsérvről. A hydrocele magától kizárólag csecsemőkorban tud megszűnni, így felnőtteknél csak műtéti megoldástól várható gyógyulás. A folyadék leszívása nem elegendő, mert ilyenkor kb. 90-95 %-ban visszatermelődik és gyakran be is gyullad. Műtét javasolt, mely során a folyadék lebocsátását követően a hereburkokat különböző műtéti technikákkal kifordítjuk, vagy kisebb-nagyobb részét eltávolítjuk.